Essence Cosmetics My Must Haves Szemhéjpúderek és Paletták

3

Az Essence My Must Haves termékei az év elején kerültek a magyar drogériák polcaira. Nagy izgalommal válogattam a sok szín és textúra közt, míg sikerült majdnem betöltenem két palettát is. A mono szemhéjpúdereket és arctermékeket 4-es valamint 8-as palettákba lehet berendezni (549 és 749 forintért). A mono termékek közt megtalálhatjuk a hagyományos szemhéjpúdereket, pírosítókat, bronzosítókat, highlightereket és számos különleges sminket. Ebben a bejegyzésben a szemhéjpúderek tesztjéről olvashatsz.

Úgy tudom, hogy 20 különböző szemhéjpúder található a kollekcióban, fényesek és mattok egyaránt. Az összes My Must Haves termék 549 Ft-ért kapható, színenként. Én eddig öt színt próbáltam ki, és ezekből négyet össze is raktam egy számomra jól kihasználható, hétköznapra való smink palettába.

2

01 Go Goldie!

Az első szín a palettámban egy fényes, pezsgő szín ami elsőre nem tűnt erősen pigmentáltnak, de amint elhasználtam a felső rétegét, felfedeztem a sokkal pigmentáltabb alsó rétegeket, így igazán megkedveltem ezt a monót. A belső szemzugomban, a szemöldök csontomon, valamint az egész mozgó szemhéjamon is szoktam használni. A színéből és állagából adódóan highlighterként is tökéletesen helytáll,  gyönyörű fényt adva az arcnak.

08 Peach-party!

A második helyet a palettámban a Peach-party kapta, ami a nevével ellentétben határozottan nem barack színű, inkább egy világos, piszkos rózsaszín. Ez az összes My Must Haves termék közül a kedvencem. Ugyanúgy mint a Go Goldie esetében, ennek a színnek a pigmentáltsága is csak az első réteg után kezdett előkerülni. Egy kis fix+-szal igazán szép metálos hatást lehet elérni ha felpakoljuk a mozgó szemhéjunkra. Szerintem ez a szín tavaszra és nyárra is tökéletes és egy igazi must have.

1

05 T.G.I.F.

Ezt a szeméjpúdert a love.laugh.celebrate! trend kiadás ideje alatt vettem, ezért nem vagyok biztos benne, hogy lehet-e még kapni. A T.G.I.F egy hideg tónusú, világos lilás-barna, ami átmeneti színként tökéletes. Nem a legpigmentáltabb szín, de határozottan építhető. Nekem bejött!

04 Brownie’licious

Az utolsó szín amit a palletámba választottam és egyben a legsötétebb, az a Brownie’liscous, amely mély matt, csokibarna , tökéletes a mélyítővonalba valamint a külső v-be. Ez a legpigmentáltabb szemhéjpúder amit próbáltam a My Must Haves kollekcióból. Kifejezetten ajánlom ezt a színt!

4

13 Snowflake

Az utolsó szemhéjpúder amit kipróbáltam az a Snowflake, egy újabb fényes szín. Ez a szemhéjpúder nem került a négyes palettámba, hiszen sajnos nem lett a kedvencem. A pigmentáltsággal nincs baj, de a Peach-party és Go Goldie-nak a fénye sokkal intenzívebb volt, a Snowflake viszont kissé „krétás”, púderes hatást keltett.

5

Összességében a My Must Haves szemhéjpúderek minősége nagyon változó. Mindenképpen swatcholjátok a tesztereket mert sajnos sok szín ami megtetszett, egyáltalán nem volt elég pigmentált első érintésre. Az első négy színt nyugodt szívvel ajánlom, de a többit még nekem is ki kell tapasztalnom. Ebben az árkategóriában sok más ilyen mono szemhéjpúder nem létezik a drogériákban, viszont a Bronx colours monó szemhéjpúderei és személyre szabható palettái hasonló árban vannak, viszont a minőségük sokkal de sokkal jobb mint az Essenceseknek. Egy másik, kissé drágább alternatíva a NYX szemhéjpúderei, melyeket szintén lehet 4-es és 9-es, vagy akár mágneses Z-palletákba válogatni.

Ti próbáltátok már ezeket a termékeket? Mik a tapasztalataitok?

Advertisements

Essence Cosmetics My Must Haves Szemhéjpúderek és Paletták” bejegyzéshez ozzászólás

  1. erika szerint:

    Nekem eddig egy darab színem van (06- Celebrate good times), ami egy gyönyörű (kissé metálos) lila szín. A cikked után viszont még beszerzem a Go Goldie és a Peach Party árnyalatokat is. Meghozottad hozzá a kedvem 😉

    Kedvelik 1 személy

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s